Identitásaim
Szakmai:
A CONSILIUM Humán Erőforrás Kft. szakmai igazgatója, Reiki Master, Prananadi Master, Avatar Master, NLP Master, Kineziológus, Thetafloating Master, Vezető tréner és nőkre specializálódott coach, felnőttképzési igazgatási szakértő és felnőttképzési programszakértő. Járatos vagyok a kronobiológiában, a pszichofitnessben, van jó pár diplomám (néhány tanári, könyvtárosi, nyelvi, pszichopedagógusi) – ez utóbbiakat jobbára alig is használom.
1989 óta vagyok a felnőttképzés és vezetői tanácsadás területén és tartok vezetői, önismereti tréningeket (hogy csak a legfontosabbakat említsem), de időm java részében immáron jó 15 éve szinte csak cégvezetőkkel és tulajdonosokkal dolgozom, mint bizalmi tanácsadó. Ügyfeleim kiléte sokszor titok, így eredményeim is elég szűk körben ismertek, de rendben van ez így. Az önismeret a „valódi szerelmem”, meggyőződésem, hogy az az igazán jó vezető, aki belátja: cége fejlődése az ő fejlődésén és változásképességén múlik.
Üzleti:
Nő vagyok. És üzletasszony. Vezető, vagy főnök? Erről inkább a munkatársaimat kellene megkérdezni, ők jóval hitelesebbek ebben nálam:)
Ha kell, tárgyaló partner, cégvezető vagyok. A cégem a CONSILIUM Humán Erőforrás Kft, aki engem ismer, általában a cégem is ismeri. Ha kell, szakértő, felnőttképzési szakember. Ha kell, vezető tréner, ha kell, személyes tanácsadó, de bizalmas és már-már baráti üzleti kapcsolataim is vannak.
Nem szeretem a Tiszavirág életű munkákat: sem sok eredménnyel kecsegtetnek, a fejlődés egy folyamat, így a valóban komoly cégvezetők, akik nemcsak divatból tartanak maguk mellett tanácsadót az igazi partnereim: évek kemény munkája, sok sírás, sok nevetés van mögöttünk, mikor mi, egy azonban mindig elmondható: ők azok, akik mind személyükben, mind magánéletükben, mind a cégben folyamatosan előre haladnak. Velük megéri dolgozni, látni az eredményt. Ez visz előre engem is: az ő sikereik titokban az enyémek is.
Magánéleti:
Elvált vagyok, de párkapcsolatban élek
de már jó ideje párkapcsolatban élek. A párom programozó matematikus – a másik véglet Vérkocka – ahogy mondani szokás. Ő a fék, én nyomom a gázpedált, ő a részletek, az aprólékosság, én az összefüggések, a problémamegoldás embere. De tény, hogy azon kevés kiváltságosok egyike, aki még ma is, ennyi év után is képes engem megnevettetni, ami azért nem semmi teljesítmény! Szerencsémre elmondhatom, hogy másodszor megtaláltam az igazi társam, aki mellett valóban le lehet élni egy értékes és értelmes életet. Igaz Attila? 🙂
Anya vagyok, fiús és lányos anya is:
a fiam, Gábor már a harmincas éveit tapossa, katona. Így sajnos, róla csak ennyit oszthatok meg. Már nem velünk él, van egy társa, mi már a távolabbi család vagyunk neki, de azért gyakran jönnek hozzánk, hetente találkozunk. A lányom, Kata épp most van túl élete első igazán kemény megmérettetésén: az érettségin. Ő párhuzamosan két iskolában tanult, a Kürtben és a Milestone-ban, mi tagadás: anyja lánya. Nem tudom, örüljek-e, vagy sírjak: egyetlen magyar egyetemre se adta be a felvételijét: az 5-ből eddig 3 iskola jelezte vissza: felvették. Nem tudom, végül mi mellett dönt, majd meglátjuk:) Szoktunk csajos heteket rendezni, megfordulunk itt-ott a világban, remélem, a mostani szülinapi kiruccanásunk nem az utolsó lesz:) Saját fejlődésével és egyéniségével mindkét gyermekem elég sok fejtörést okozott már, de remélem, hogy a jövőben is én leszek az, akihez fordulnak, ha valamilyen problémát meg kell oldani. Minden probléma egy megoldandó feladat, minden feladat egy új kihívás, s alkalom arra, hogy a kapcsolatunk még erősebb, még jobb legyen. Még akkor is, ha nem mindig fogadják meg az anyai intelmeket. Büszke vagyok rájuk. Mindkettejükre.
Testvér vagyok:
A húgommal, Enikővel ritkán találkozom, messze lakunk egymástól. Ő volt a kisebb, anya lánya, én a nagyobb, édesapám lánya. Szóval: nem volt érdekellentét köztünk. Most sincs, bár sajnos nem igazán van alkalmunk sokat találkozni, de tartjuk a kapcsolatot.
Gyerek vagyok:
Valakinek a lánya. Sajnos, a legmeghatározóbb személyiség az életemben, édesapám több éve már, hogy eltávozott közülünk – talán egy új, egy jobb élet vár rá valahol, s ahogy egy barátom fogalmazott valaki más elvesztése kapcsán: miért is szomorkodnék emiatt? Hisz így a másiknak lehetősége nyílik az újrakezdésre, egy másik, talán könnyebb életre, talán itt, talán máshol. Úgyhogy kedves édesapám: remélem, még találkozunk, s sok szép órát töltünk együtt valahol máskor, valamikor máskor, egy másik életben. Egy biztos: naponta gondolunk rád, naponta emlegetünk, hogy papóka most azt mondaná…szóval lehet, hogy testben nem vagy már itt, de velünk vagy, s leszel, szerintem mindvégig.
Barát vagyok:
Volt egy barátom, Zoli. Neki köszönhetem azt, hogy elvégeztem a doktori iskolát. Ő volt a kék – én meg a szürke. Szerettem, bár az agyamra ment, s szerintem hasonlóan érzett ő is. Ő a komoly, én az érzékeny, ő a kemény, én a keményebb. Mióta ő volt az életemben tudom, hogy igenis létezik férfi és nő között igaz barátság. Sajnálom, hogy az élet elsodort minket egymástól.
Barát vagyok:
Istváné, akivel hosszú, rögös út van mögöttünk: valahogy mindig az ő kezében van a mentőöv, ha hirtelen kiderül, hogy mégsem tudok olyan jól úszni. Együtt jártuk végig anno az önismeret legmélyebb bugyrait, s talán ennek köszönhető, hogy mély, elszakíthatatlan kapcsolat van közöttünk. Ő is cégvezető. Ha bajban vagyok, ott van. Ha bajban van, ott vagyok. És ez a legfontosabb.
Barátnő vagyok
Érdekes ez: a barátnők távolabb vannak, jönnek-mennek, ideig-óráig mellettem vannak, aztán továbbállnak. Vagy éppen én állok tovább. Barátok ma is. Csak ritkábban találkozunk, messze is vagyunk egymástól kissé: Enikő Kazincbarcikán, Csilla Pálházán, Michaela Floridában él. Hát igen, mindegyik messze van. Pláne, ha az ember egész nap dolgozik, ugye, Csillike? 🙂
Ismerős vagyok:
néhány ezer embernek, akikkel eddigi életemben találkoztam és beszélgettem velük. Kedveltem valamennyit, haragudtam egyre-egyre, de már elmúlt, nyugi. Meg akartam változtatni egyet-kettőt, aztán rájöttem: csak segíteni tudok nekik abban, hogy maguk változzanak. Ha akarnak. Amióta meghagyom az embereknek a változás jogát, azóta sokkal jobban vagyunk. Ők és én.
Ha már jó ismerős: két Mesterelmének vagyok a tagja, egyik jobb, mint a másik. Az ott lévő emberek közül sokan már ténylegesen közelebb állnak hozzám, mint úgy általában az ismerőseim, szóval …
Gazdi vagyok:
Volt egy kutyám, egy öreg macskám- sajnos, tőlük már el kellett búcsúznom, A kertben lakik egy sün család, egy vakond, néhány fészekaljnyi madár, a szomszéd galambjai és macskái hébe-hóba, s tucat most van egy macskám. Luna, és két új jövevényünk: egy ezüst ordas ónémetjuhász, Izabella, s egy kék rajzos ónémetjuhász, Morgana . Adnak feladatot:) A kertben lakik egy sün család, egy vakond, néhány fészekaljnyi madár, a szomszéd galambjai és macskái hébe-hóba (habár amióta két kutyánk is van, ezerszer meggondolják, hogy betegyék-e ide a lábukat), s tucatnyi rigó, akik a csemegékre pályáznak az udvaron, egy-két harkály dolgozik a fákon, van cinege, nyitnikék, s még rengeteg zajos apróság a fákon, névvel és név nélkül.
Az identitásra visszatérve: sok minden vagyok még. Ezek az én nap, mint nap megélt identitás-szeleteim. És még bele sem melegedtem…. 🙂
Sokan szeretnek, ma már tudom. Sokan utálnak, ezzel az utálkozóknak van gondja, nem nekem. Szóval csak rajta, nyugodtan:) Sokan félnek tőlem, naná: nagyon gyorsan átlátok a hazugságon, s manapság ritka, ha valaki őszinte. Jó emberek vesznek körbe. Otthon is, a munkahelyemen is. Ez felbecsülhetetlen. A rosszindulatúak nem érintenek meg: hamar elmaradoznak, én nem fogok velük gyűlölködni, ezt a terhet nem tudom, s nem is akarom felvenni.
Csalódtam már sokszor. Tanultam belőlük.
És Te ki vagy, kedves olvasóm?
Belegondoltál már, mennyi mindenként definiálhatod magad?